5. sz. Hírlevél

Ecuador-Peru-Bolívia-Chile 2010. október 20- 2011. március 1.
Utazók: Agnes Golenya Purisaca és Istenes Győző

Merre is járunk?

Szeretettel köszöntünk mindenkit újabb Hírlevelünkkel, melyben, mint egyszer valamikor ígértem, egy kicsit könnyedebb témáról írnék, illetve inkább utazásunk személyesebb élményeiről.

     Először is arról, hogy nekem rettenetesen nehéz volt a hátizsákos "műfaj" 4, 5 hónapon át. Éltem már Peruban egyhuzamban 10 hónapig is, ez az időtartam tehát nem mondható annyira hosszúnak, ám egyfolytában málhákkal utazni, minden nap szállást keresni, kipakolni, bepakolni, cipekedni, mosni, amikor lehet, koszosban maradni, ha nem lehet - ez valami egészen más.

     Ráadásul, bevallom, se húsz éves, se teljesen non-konformista nem vagyok.

     Közhely talán, hogy minden utazás elsősorban belső utazás. Az is nyilvánvaló, a kettő egymás nélkül nem létezik. Ki kell mozdulnunk a megszokott világunkból, el kell hagyni a napi rutint, a kényelmet ahhoz, hogy rájöjjünk: nem könnyű enélkül.

     Engem legalábbis mellbe vágott, mennyire nehezen viseltem az út elején, hogy nem tudtam kedvenc kávés csészémből kedvenc kávémmal ébredezni. Aztán hamarosan már annak is örültem, hogy egyáltalán tudok kávét készíteni egy merülőforralóval egy piros alumínium csuporban, és boldog voltam, ha tudtunk kis tejet szerezni hozzá.

     Nem gondoltam volna, hogy ennyire érzékenyen fog érinteni a biológiai-fizikai nehézség, a sok nélkülözés.

     Az, hogy minden éjjel másik - legtöbbször eléggé kényelmetlen - ágyban alszunk, és éjjel, ha felébredünk, hirtelen azt se tudjuk, épp merre van a mosdó.

     Az, hogy vagy túl hideg, vagy túl meleg van, vagy éppen 4000 méteren alszunk.

     Az, hogy nehézkes a tisztálkodás és hamarosan az emberlánya nem érzi nőnek magát a koszos bakancsokban.

     És még sorolhatnám. Lényeg, önismeretemhez nem túl pozitívan járult, amit megéltem legbelül. Rádöbbentem, milyen könnyű spirituálisan bölcsnek képzelnünk magunkat az otthonunk biztonságában! Hát, szinte végtelen számú alkalmat kaptunk, hogy mindezt az Élet zord területein alkalmazzuk!

    Talán nem a legmodernebb elmélet Maslow piramiselmélete, de igaz. (Egy 5-6 szintből álló "piramist" állított fel az emberi szükségletekre. E szerint a legalsó, fizikai szükségletek -mint például alvás, evés, meleg ruha stb. - és a legmagasabb szintű szellemi igények között különböző szintek vannak, és minden magasabb szint kielégítésének, megélésének feltétele az előző szintek megléte. Tehát, szellemileg szárnyalni úgy tudunk leginkább, ha nem éhezünk, nem fázunk, nem fenyeget semmi veszély és a többi. Nos, nem akarnék félisteneket gyártani magunkból, de a száraz tény az, nekünk több mint 16 héten át úgy kellett a kitűzött szellemi célokat elérnünk, hogy közben gyakorlatilag minden előző biztonsági szint hiányzott mindennapjainkból. Reggel soha nem tudtuk, elérünk-e a következő szálláshelyre, és ha lesz, milyen lesz, kapunk-e még élelmet ott vagy cipeljük, stb. stb. Ha azt mondom, nagyon fárasztó és minden fizikai-lelki-szellemi erőnket megpróbáló volt ez az vállalkozás, enyhén fogalmazok.

    Már említettem az első Hírlevelekben, dél-amerikai utunknak alapvetően két nagy célja volt. Ecuadorban dokumentálni akartunk Móricz János életéről annyit, amennyit csak tudunk. Ezt elsősorban interjúk formájában végeztük a még élő és/vagy fellelhető ismerősei körében. Szintén próbáltunk könyvtárakban, egyéb archívumokban elméleteinek, állításainak ellenőrzéséhez anyagokat felkutatni. Biztos mindent lehet még jobban végezni, és nem állítom, hogy jobb anyagi forrása mellett nem lehetett volna még több helyszínre eljutni. Mégis elégedettek vagyunk, sok fontos és érdekes emberrel készítettünk interjút és szinte bejártuk hat hét alatt az egész országot. Nem mi osztottuk be az időnket, sokszor keresztül-kasul kellett Ecuador egyik végéből a másikba rohanni, hogy a kapott interjúidőpontokban a helyszínen legyünk. Így előfordult, hogy két héten belül többször is jártunk egy-egy helyszínen, viszont nem jutottunk el emiatt néhány helyre, ahová szerettünk volna. Ez elég frusztráló volt, és nem volt könnyű lelkileg mindig fittként érkezni. Egy-egy munkanaphoz hozzátartozott, hogy megtervezzük, milyen busszal, honnan indulhatunk, hol kell átszállni, aztán gyorsan szállást keresni, átöltözni és indulni a felvételre. Este még át kellett menteni az anyagokat a nagy 500 gigás külső memóriára és laptopra, egyrészt a biztonság miatt (legalább két helyen legyen meg egy-egy anyag) másrészt le kellett törölni a HD kameránk memóriakártyájáról, hogy ismét legyen helyünk a másnapi felvételhez.

    Eredetileg két fontos interjúalanyunk volt. Egyikük Eileen Hall, a skót Stan Hall Quito-ban élő lánya ( http://www.goldlibrary.com ) valamint Gerardo Matheus Peña úr, Móricz János ügyvédje Guayaquilben. Időközben ismertük meg Jaime Rodriguezt, Ecuador legismertebb ufológusát, aki szintén hosszú évekig foglalkozott Móricz János kutatásaival és a Tayos barlanggal. Épp kint tartózkodásunkkor mutatott be egy archív felvételt Móriczról az egyik ecuadori tv csatornán (TV Canela) ahol rendszeres saját műsora van. Természetesen ezt a műsorát dvd-n megkaptuk tőle, igyekszünk feltenni majd az internetre, egyéb anyagokkal együtt. Jaime igen jó barátunk lett, rengeteg segítséget, információt és egy izgalmas interjút kaptunk tőle.

    Szintén Ecuadorban ismertük meg Manuel Palaciost, akinek Gerardo ügyvéd úr mutatott be minket. Nem tudom találóbban megfogalmazni, minthogy Móricz és elmélete teljesen a rögeszméje lett. Magyarul tanul, és elkezdte egy satchila-magyar szótár összeállítását ( a satchila a Los Colorados népcsoport egyik, ma is beszélt nyelve). Az egyik csoport magát ősidők óta csanak-nak nevezi, ami nyelvükön csónakot jelent, mivel ezzel érkeztek az ecuadori partokra, legendájuk szerint egy kataklizmát követően. Manuel maga is anyai ágon a karákhoz tartozik, melynek egyik ágát alkotják a csanak-ok. Manuel nemrég járt a Tayos barlangban, ahová elkísérte az ecuadori Amazon TV stábja is. Többnapos barlangi tartózkodásukról egy hosszabb lélegzetű dokumentumfilm készült, amit szintén épp ottjártunkkor adott le a tévé, és természetesen hazahoztuk dvd formájában.

    Szintén örültem egy váratlan interjú lehetőségnek, ami az egész földalatti világot és talán Móricz felfedezéseit is egy új szemszögből világítja meg. Pedro Webster (Cuenca, Ecuador) szintén múlt év nyarán jutott le a Tayos barlangba egy különleges kis csoport, a Misión Rahma (Rahma misszió) tagjaként. Szemléletük különbözik ugyan az enyémtől, de a legfontosabb dolgokban egyetértettünk. A Rahma csoportot a perui Sixto Paz szervezi, aki az egyik legismertebb személy, akivel állítólag földönkívüliek évtizedek óta kapcsolatban állnak. Komoly tévé és rádiótársaságok rendszeres vendége. Elmondásuk szerint a Tayos barlang egyike annak az 5-6 legfontosabb helynek (mint pl. a Mount Shasta Észak-Amerikában), amelyek különleges energiapontokon vannak és évezredek óta különböző kultúrák számára fontos szent hely. Ők dimenziókapunak nevezik. Elmondásuk szerint egyrészt az atlantiszi ősök használták menedékként, de állítólag a mai napig aktívan használják a földönkívüliek is. Én ezt semmilyen módon nem tudom se megcáfolni, se megerősíteni, lévén saját kutatásaim más irányultságúak, de interjúalanyom elmesélte személyes tapasztalatukat lent a barlangban. Elmondása szerint energiaaktiválást végeztek a Fehér Testvériség nevű nem földi csoport irányításával, egy Anshuasher nevű atlantiszi mester vezetésével, a Tayos barlangban lévő egyik Nap-korong (disco solar) behangolásáért. A Föld különböző pontjain állítólag 13 Nap-korong van, melyeknek együtt kell rezegniük, illetve bizonyos fajta energiát továbbítaniuk. Spanyol nyelvű anyag fotókkal itt:

( http://rahmatrujillo.blogspot.com/2010/08/viaje-cueva-de-los-tayos-agosto-2010.html ). Tény, igen érdekes történetet hallottunk.

    Mint látható, rengeteg a fordítani való dokumentum és filmanyagunk van. Ha nem kapunk segítséget, nem tudom, mikor tudjuk bemutatni mindezeket Magyarországon. Ismételten kérem, aki tud spanyolul és e témák iránt érez elkötelezettséget vagy legalább érdeklődést, keressen meg legyen szíves! Csak közös munkával tudjuk valóban KÖZ-kinccsé tenni!

    Móricz János ügyvédje, Gerardo Matheus Peña, Ecuador egyik "legjobb" családjából való. Nagybátya az ország elnöke is volt, családjából igen sok magas rangú kormánytisztviselő, szenátor került már ki. Peña úr irodája Guayaquil legelőkelőbb üzleti negyedében, közvetlenül az elnöki palota és a városi önkormányzat szomszédságában található. Ezt amiatt fontos elmondanom, mert a kommunikáció tudományának első számú szabálya szerint: nem az a fontos, MIT mondanak, hanem az, KI mondja. Nos, ez motoszkált  a fejemben végig, míg Peña úrral együtt dolgoztunk, és sorra osztotta meg velünk a hihetetlennél hihetetlenebb történeteket Móricz Jánosról és felfedezéséről. Egyébként is alapvető tudnunk, kinek mi az érdeke egy-egy történetben. Egy biztos, ha Gerardo Matheus Peñanak vagy családjából bárkinek a legkisebb kételye lett volna mindazzal szemben, amit Móricz állított, nem adták volna mindehhez nevüket - ahogy azt teszi Peña úr a mai napig! Szintén elsőként láthattuk a napokban kiadott könyvének még a kéziratát, melynek címe Historia Documentada del descubrimiento de las Cuevas de Los Tayos (vagyis, a Tayos barlangok felfedezésének dokumentált története, Guayaquil, 2011). A könyvet elhoztuk Magyarországra, 600 oldal és kb. két kilót nyom - szintén fordítóra és kiadóra vár! Meghívtam Peña urat Magyarországra, és természetesen a legnagyobb örömmel eljön, ha komoly érdeklődés és igény van rá, beleértve a magyar médiát is!

    Időközben - és talán angyalaink segítségével - megkeresett a Spanyolországban élő Ruth Rodriguez Sotomayor kutató, irodalmár, aki évtizedek óta, egészen más úton, mint Móricz, de hasonló eredményekre jutott az emberiség és benne kiemelten a magyarok történelmét illetően. Ruth Rodrigueznek hihetetlen értékes és számunkra életfontosságú könyvei jelentek meg spanyolul. Őt is meghívtam Magyarországra, felajánlottam neki saját otthonomat ittléte idejére, de szükségünk lenne további támogatókra, a Budapest-Madrid repülőjegye kifizetéséhez. Ruth hihetetlenül nehéz körülmények között él, minden idejét és erejét egy olyan gigászi munkának szenteli, amit a hivatalos körök nemhogy nem támogatnak, de akadályoznak, ezt azt gondolom, mi itt többen igencsak jól értjük és ismerjük. Kérem ezért, ha van olyan szervezet, cég, magánszemély, aki támogatná Ruth Rodriguez Sotomayor illetve Manuel Palacios (Ecuador) ideutazását, vegye fel velem a kapcsolatot ( aranykapu7@gmail.com ). Nagyon fontos lenne ezeknek a hiteles szakembereknek a kapcsolatfelvétele magyar szakemberekkel, illetve a nagyközönség előtti előadásuk! Szeretném hinni, mi magyarok is képesek vagyunk összefogni, amikor szellemi túlélésünk a tét! Az is igen fontos lenne, hogy itthoni nagyjaink, kutatóink írásait angol és spanyol nyelven külföldön megjelentessük. Nem várhatunk globális ébredést, ha nem nyitunk a nagyvilág felé, ha ezt nem segítjük MI, magyarok. Ha azt állítjuk, ősi tudás örökösei vagyunk, azt gondolom, ez kötelezettséggel is jár, kötelességünk ezt megosztani! Ki vannak éhezve az emberek szerte a nagyvilágban olyan csodálatos tudásra, amiket mi itthon, hála Istennek, magyarul hallhatunk, olvashatunk. De ez kevés! Fel kell venni testvér népekkel a kapcsolatot, így tudjuk egymást erősíteni. Valóban sok megható pillanatot éltünk meg Dél-Amerikában, amikor lehetőségünk nyílt az egyszerű emberekkel megosztani akár csak egy kis darabkáját ősi történelmünknek, aminek megannyi, ma messzi távolban élő népek is részesei voltak. Saját önmagukra ébredésüket segíthetjük, ha aktívabban fordulunk feléjük, ha tudatosan elkezdjük ezeket a rokoni szálakat újra összefonni.

    Másik utazási célunk elsősorban a Peruban található ősi szent, prehisztorikus helyek felkeresése, lefotózása volt. Ezekről a tematikus Hírlevelekben részben már beszámoltunk, illetve folytatódik természetesen az ismertető.

    Dél-Amerika természeti arca egészen más, mint mondjuk Európáé. Nálunk nincsenek szélsőségek, mint például hatalmas sivatagok, és pár órára tőlük óriási, 6000 méter magas zord hegyek. Itt egy napon belül a tengerparti nyárból átautózhatunk az andoki télbe. Csupán Peruban 26 -féle mikroklíma van! Az Andok gyógyfüvei adják a világ gyógyszeripara számára az alapanyag  több, mint 70%-át. Mint sejthető, fillérekért folyik a gyógyfüvek felvásárlása, amiből aztán az egyik vezető iparág busásan meggazdagszik. Gyomorszorító volt megélni, hogy miként sikkad el az ősi tudás és válnak az ott élők is a globalizmus áldozataivá. A saját földjükről kivitt gyógynövényeket méregdrágán vásárolják meg a burjánzó perui gyógyszertár-láncolatokban átalakított "gyógyszer" formájában. Egyik legfontosabb gyógynövény a kokacserje. Levelét évezredek óta fogyasztják főleg az Altiplano (magasföld, fennsík) lakói. Csodálatos hatásáról oldalakat lehetne írni, tény, olyan nagy mennyiségű ásványi anyag tartalma van, hogy a bolíviai elnök például fontolóra vette, nem kellene-e bevezetni az iskolai közétkeztetésbe? A külföldiek magaslati betegségének egyetlen természetes ellenszere, pillanatok alatt megszünteti a légszomjat és a hasogató fejfájást. Fantasztikus gyulladásgátló, emésztést segítő szer, és antibakteriális hatása is jelentős. Ha ezt rágjuk, nem vagyunk se éhesek, se szomjasak, teljesítőképességünk megugrik. Már a kolonizáló spanyolok be akarták tiltani, szó szerint "ördöginek" bélyegezték hihetetlen gyógyhatásait, manapság pedig néhány dél-amerikai országon kívül a tiltott "drogok" közé sorolták. Tény, a koka leveléből készítik a kokaint, mint ahogy a mákgubóból az ópiumot. De talán ecsetelni is felesleges, hogy mint levél, semmiféle kábító hatása nincs, nem lehet rászokni! Koka nélkül nem lettem volna képes folyamatosan sokezer méteres magasságban dolgozni, így mindig volt nálam kéznél. Amikor La Paz-ból Chilén keresztül akartunk visszatérni Peruba, a kokalevél miatt pár percig drogkereskedőnek tartottak a chilei rendőrök. Bár nem tiltott bevitele Chilébe, de be kell jelenteni a határon, amit én annak rendje és módja szerint megtettem. A busz csomagterében voltak a nagy hátizsákban, amit azonban kutyás határőrök vizsgáltak át. A kutya kábítószert jelzett és engem behívtak átvizsgálásra. De szerencsére néhány kellemetlen percnél nem tartott tovább a félreértés, elnézést kértek és ezzel szerencsésen lezárult a koka-incidens.

    Peruban nem nehéz közlekedni, bár oly hatalmas ország, ha nem repülünk, több napba beletelik, míg eljutunk célunkhoz. Ennek persze csak egyik oka a kilométer (több, mint 2000 km légvonalban pusztán a tengerparti szakasza), másik, hogy az ország nagy részén igen nehezen járható egy nyomtávos földutak vannak. Egy-egy út során több ezer kilométert emelkedünk vagy süllyedünk. Két híres-hírhedt adrenalin-növelő útszakasz van, mindkettőt túléltük, bár végig imádkoztuk. Az egyik Chachapoyas és Cajamarca, a másik Huaraz és Chimbote között. Mindkettő kétezer méteres szakadék szélén halad, az első 12, a másik 6 órán át. A földút folyamatosan potyogó darabkái szó szerint a busz kerekei alatt gurultak a mélybe, és néha azt se mertük megnézni, maradt-e alattunk még út? (lásd fotókat a ( http://aranykapu.lapunk.hu )

    A Panamerica-n emeletes luxus buszok is közlekednek (egyébként a 4 meglátogatott ország, Ecuador, Bolívia, Peru és Chile közül a két utóbbiban a legjobb és legkellemesebb az utazás, több komfort osztály között válogathatunk), de erre az olykor 14-24-30 órás buszút miatt szükség is van! Ezeken a buszokon úgynevezett busz-ágyakon utazunk, videót nézhetünk és mint a repülőgépen, utaskísérő ételt-italt szolgál fel, ami benne van a jegy árában. Ezek a buszok biztonságosak, GPS-el felszereltek. Érdemes ilyen buszokon utazni, mert a kevésbé ellenőrzött és felügyelt buszokat rendszeresen kirabolják ugyanis. Mi egyszer kényszerültünk olcsó busszal utazni (nem tudtuk megvárni az éjjeli menetrendű drágább buszt, addigra már a fővárosba kellett volna érnünk s emiatt egy olcsó reggeli járatra ültünk), s annak rendje és módja szerint rablás áldozatává is váltunk. Az un "combi" kisbuszoktól óvom az avatatlan utazókat! A 15 fős kisbuszokba legalább 20-25 főt préselnek fel a kalauzok, ami nemcsak igen kényelmetlen, de rettentően veszélyes is! Limában igen olcsó a buszjegy, 80 forintért átbuszozhatunk a (8 milliós !) város egyik végétől a másikig. Itt a kombik mellett már járnak az ún. mikrók (logika a mi agyunk szerint nincs, én éppen fordítva nevezném el a kétféle buszt), amik jóval nagyobbak és kényelmesebbek. A jegyszedők a buszajtóban csüngve folyamatosan kiabálják az útirányt, feliratozva nincs, és számozva sem mindig. Aki nem beszéli a spanyol nyelvet inkább menjen taxival, olcsó és - túlzottan is - gyors. Még a pesti gyors tempóhoz szokottak is bizony mély levegőt vesznek a limai taxiban és itt-ott elhangzik egy fohász is. Sávok nincsenek, de ha vannak, senki nem veszi komolyan. Index nélkül, bátran fordul mindenki épp arra, amerre menni akar, rendszeresen fordulnak a buszok is a belső sávokból. Az egész város egy hatalmas, soha nem szűnő pulzálás.

    A perui városi és vidéki élet között oly nagy szakadék tátong, mint az Andok hegyei között! Mintha csak két világban élnének. A városok modernek, nyüzsgőek, vidéken még a hagyományos önellátással élnek az emberek. A földhöz igen könnyen hozzájuthatunk, ehhez csak ki kell nézni a földdarabot és felhúzni rá egy kis sufnit. Ezt a fajta földfoglalást még a nagyvárosok szélein is eltűri a hatóság, mivel semmiféle szabályozás e téren nincs. A városokban ezekből alakulnak ki a bódénegyedek, amik aztán idővel mégiscsak csinosodnak egy kicsit.

    Dél-Amerikában úgy érezheti az európai utas, soha nincs nyugalom, még éjjel sem. Nincs csend-tilalom, túl sok a nyüzsgés. Az emberek "aurája", magánszférája is jóval kisebb, jól bírják a zsúfolt tereket, járműveket. Általában az utcán "élnek", aminek oka egyrészt, hogy az átlagos vidéki házak nagyon kényelmetlenek. Nagyon egyszerű agyagházak, igen kevés bútorral vagy anélkül. Sokkal kellemesebbnek tartják a vidám utcát, ott dolgoznak, élnek. Fillérekért ott esznek a véget nem érő kifőzdékben. Sokan otthont főzött ételt adnak el az utcán, mások kis palackon főzik az egyszerű ételeket. Mindezt olyan olcsón, szó szerint fillérekért, amennyiért talán az egyes családok kis mennyiségben nem is tudnák megvenni. Hozzátartozik persze az igazsághoz, hogy a legelterjedtebb és legolcsóbb kifőzdei étel a csirke, amit azonban a borzalmas csirketelepeken "nevelnek", felháborító körülmények között (persze semmivel nem felháborítóbb, mint a világ bármely baromfitelepe!). Tény az is, a peruiak nem ismerik az egészséges táplálkozás alapjait sem. Rengeteg húst esznek, és rengeteg szénhidrátot, a nagy adag rizs mellé adják a nagy adag krumplit is. Az étkezés nekünk, vegetáriánusoknak, napi tortúra volt. Még a nagyobb városokban található vegaétterem, persze valahol a város szélén, ahova ki kell utazni, de van. Kisvárosban, faluban legtöbbször csak üveges tekintettel néztek, amikor megkérdeztük, legalább zöldség van-e a rizs mellé? Életmentő volt ezért a rengeteg gyümölcs. Nagyon olcsón, kb. 200 forintért hatalmas adag natúr, frissen préselt gyümölcsturmixot adnak, a választék papaya, mangó, ananász, gránátalma, lucuma, maracuya, narancs, répa, eper és egyéb erdei bogyós gyümölcs.

    A perui tengerpartok nem igazán vonzóak. Vagy szép, de ott épp a Humboldt áramlat miatt jéghideg a víz, vagy fehér homokos, de akkor az eldobott hulladékoktól koszos a part és a víz. A környezet-tudatosság még rendesen kívánni valót hagy maga után.

    Általában, összefoglalásként elmondhatjuk, Dél-Amerika csak nagyon sok pénzzel kényelmes. Átlagos költőpénz mellett, a megfizethető szállodák koszosak, elhanyagoltak, kényelmetlenek, tisztelet a néhány kivételnek, mert azért akadt. Nem volt lélekemelő az sem, hogy sokszor megpróbáltak magasabb árat kérni tőlünk, mert "fehérek" vagyunk. Ilyenkor tudtukra kellett adni, tisztában vagyok az árakkal és csak ennyit-és- ennyit ér a szolgáltatásuk. Ilyenkor minden kényelmetlenség-érzet és bocsánatkérés nélkül rábólintanak a "normál" árra. De láttunk sokszor átvert turistákat, akikkel bizony horrorisztikus árat fizettettek ki étteremben, taxiban vagy hotelben.

    Külön és mélyebb kifejtést érdemel - és meg is fogom tenni majd - a kolonizáció még ma is érezhető szomorú hatása. Hatalmas pusztítást végeztek a dél-amerikai őslakosság életében, fizikai, lelki és főleg szellemi szinten. Gyakorlatilag a mai napig a kolonizációtól, vagyis az 1400-as évek végétől hangsúlyozzák Peru történelmét, ez tetten érhető a múzeumokban és történelemkönyvekben. A prekolumbián időszakról kevés és nem mindig helytállóak a hivatalos információk. Mindez annak ellenére, hogy ott állnak ma is az ősi romok! Az emberek nagy része abszolút nem is ismeri ezeket a helyeket. Ősi identitásuk esetleges, legjobb esetben az inkák leszármazottainak tekintik magukat (de mint előző Hírlevelünkben említettük, az egész inka-kérdés igen ingatag és hiányos a tudásunk). Nincsenek abszolút tudatában annak, hogy a kecsua nyelv előtt mennyiféle ősi nyelv létezett. Még ahol megmaradtak a régi szokások, ott is teljesen összekeveredtek a katolikus vallás elemeivel, manapság szinte lehetetlen szétválasztani. Egyfajta színes és kedves káosz fedezhető fel az ünnepek, rituálék és legendák világában. Mint ahogy egy, az ecuadori esőerdőből származó idegenvezető megjegyezte: "több száz kilométert kell ahhoz az esőerdőbe utazni, ha olyan sámánt akartok látni, aki nem műanyag Adidas-szerkóba öltözik. De már belőlük is alig van és mind öreg. Már csak ők ismerik az ősök titkait. Ha kihalnak, kihal velük a régi tudás. A többi csak a turistáknak táncol."

    Szomorú, de sajnos tény: a tudással együtt kihal lassan az esőerdő, de az andoki természet is. Az esőerdőt még mindig a fakivágások és az olajkitermelés öli meg, a hegyvidéket az egyre szaporodó arany-ezüst és rézbányák. Mérgezik a természetet, az embereket. A pénzvilág több száz év óta bűntelenül kiszipolyozza Dél-Amerikát. Az őslakosoknak csak a hetvenes évektől van joguk iskolába járni, de azóta gyors tempóban  utol akarják érni a "fehérek" életszínvonalát. Természetesen ennek nagy ára van! A műanyag-világ sajnos úgy vonzza az eddig nincstelen természeti embereket, mint lámpás a bogarakat. Az olcsó mű-valóság-showk, a szappanoperák irtják most az inkvizíció helyett a régi tanokat, értékeket a kiszolgáltatott emberek fejéből és szívéből.

    Ők még nem értik, nem látják, mitől menekülünk mi itt, Európa közepén...

Üdvözlettel:
Ágnes