3. Hírlevél

Peru-Bolívia

2011. január 4.

Boldog, Békés Új Évet kívánnak minden kedves olvasónak az utazók:

Agnes Golenya Purisaca és Istenes Győző

ŐSI CIVILIZÁCIÓK NYOMÁBAN 1

CHACHAPOYAS – A FELHŐHARCOSOK

Az inka kor előtti kultúrákról igen keveset tudunk. December közepén jártunk a perui Chachapoyas vidéken, mai hírlevelünkben „hangos gondolkodásként” szeretnénk megosztani néhány érdekességet Önnel.

     Megdöbbentően keveset tudunk az inka civilizációról is, aminek okát legalábbis személy szerint én nem értem, sőt fel sem foghatom, tekintve, hogy a hivatalos történelem az inkakort Kr.u kb.1200-tól a spanyol kolonizáció kezdetéig tekinti, ami gyakorlatilag „tegnap” volt az emberiség teljes történelméhez viszonyítva. Egy ilyen kései kultúráról részletes tudással kellene rendelkeznünk, ehhez képest senki nem tudja megmondani, hogy az „inkák” (ami ebben az elterejedt formában egyébként helytelen megnevezés, tekintve, hogy „inka nép” nincs, nem is volt, az INKA – Nap Fia – egy uralkodói rang és megnevezés) honnan is erednek, honnan kerültek egyszercsak Dél-Amerikába. Mítoszuk szerint Mama Occllo és Manco Capac ős-szülők a Titicaca tóból bukkantak fel. Ez rendben is lenne egy őstörténeti mítoszban, na de Krisztus után több, mint ezer évvel véleményem szerint ez ebben a formában igencsak elgondolkodtató. Évek óta töröm a fejem és próbálok több tényszerűséget összeszedni, mindeddig sikertelenül.

     Az viszont tény, hogy sokezer évvel az „inkák” előtt igen fejlett kultúrák virágoztak Dél-Amerika szerte. Az is tény, hogy a legtöbb, az „inkáknak”  tulajdonított építmény – és tudás – ezeknek az ősi civilizációknak a hagyatékára épült. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy ma azért már egyre több archeológus és történész elismeri ezt, és lassan eltűnik az a pár évtizede kialakított vagy megerősödött téves nézet, hogy a legismertebb és ma is látható híres  épület- vagy városmaradvány az „inkák” korában épült. Az „inkák” a legtöbb ősi városra ráépítettek, birodalom építésük idejében felhasználták a még ott élő népek tudását, hitvilágukat beolvasztották a birodalmi vallásba.

     Ma már, amikor az „inkák” Szent Völgyében sorra látogatják a turisták a legismertebb „inka helyeket”,  szerencsére egyre többször hozzáteszik az idegenvezetők, hogy ezek legalább három különbözö kultúra hagyatékai. És valóban, legalább három, egymástól feltehetően időben is igen távoli kultúrát lehet megkülönböztetni. Ez a felhasznált köveken, megmunkálásukon és az építési stíluson maradéktalanul felfedezhető és elválasztható.

     Időbeli sorrendben csak egy tanulmányban lehetne ismertetni ezeket a pre-inka kultúrákat illetve ma is megtekinthető hagyatékaikat (bár, gyorsan hozzáteszem, a hivatalos történelmi  időbeliséggel komoly fenntartásaim vannak, tekintve, hogy a szívemhez legközelebbálló ún. Tiwanaku kultúrát – is- szerintem nevetségesen helyezik el a Krisztus előtti évszázadokra, de erről majd később), így most az utazásunk szerinti sorrendben fogok röviden bemutatni egynéhányat.

     Előző Hírlevelünkben már pár mondat erejéig említettük a Chachapoyas kultúrát (Észak-Peru, Amazonas tartomány, Chachapoyas főváros). Igazából nem lehetünk teljesen biztosak abban sem, ahogy majd a Hírlevél végén erre még visszatérek, hogy ez volt ennek a népnek az önelnevezése, amely egy többezer négyzetkilométeres, negyedmagyarországnyi területen, sokezer méter magas hegyek között építette ki jellegzetes birodalmát. Birodalomról kell beszélnünk, mert az erődök és városok nagyon tudatos pozicionálása egy ellenőrzött és központilag irányított, erőteljesen szervezett társadalmat feltételez.

            Ki tudja, miért, a teljesen egyedülálló építményeiken kívűl túl sok minden azonban nem maradt ránk a Chachapoyasoktól. Amit leginkább ismerhetünk még, az a különleges temetkezési szokásaik, melyről elsősorban Karajia, Pueblos Muertos (Halottak Falva) és Ravesh tanúskodnak. Csaknem megközelíthetetlen, sokezer méteres hegyek meredek oldalaiba, szikláiba szarkofágokat állítottak, és a halottat vagy a halottnak csak egyes csontjait ezekbe zárták. A szarkofágokat kivétel nélkül  úgy helyezték el, hogy a felkelő Nap első sugarai rá essenek. Ez, a halottak Napra „vivése” kivételes világnézetre enged következtetni: a halál nem az elmúlás, hanem egy másik világban való újjászületés volt számukra! A sötét és hideg föld- vagy sziklasír helyett égbenyúló hegyek magaslatain az Életet hozó Fénynek adták át halottaikat – és talán Önmagukat is, életük során. Minden esetre temetkezési szokásuk egy csodálatos Fény-tisztelet, ami mögött nyugodtan feltételezhetjük a kozmikus tudást! A földi dualitást nem értheti az, aki nem ismeri a Teljességet, a dualitáson túli Egységet. Csak az érti, mit is jelent valójában a Fény, és miért az Újjászületés, az Élet reprezentánsa, aki ismeri a kozmikus mozgást, ritmust, az Univerzum törvényét. Ráadásul, az, hogy elégségesnek tartottak csupán néhány csontot elhelyezni, arra enged következtetni, hogy tudhatták, az egész ember benne van néhány sejtjében is. (Én egy ideje már gondokodom azon, hogy egy óriási űr tátong a fizikai szinten ránk maradt ősi hagyatékok  – eszközök, épületek stb - és a belőlük kiolvasható mögöttes tudásuk között. Mindig az az érzésem, hogy a forma sokkal primitívebb annál a tudásnál, üzenetnél, amit hordoz, és ez esetleg a kataklizmák túlélőinek szegényes anyag-és eszközkészlete miatt lehet).

     A chachák építkezése teljesen egyedi. Fehér kövekből köralakú középületeket és házakat emeltek, melyeket magas, kúpalakú tetővel borítottak (lsd a fotógalériát a honlapon). Éppen Kuelap (a chacha birodalom központjának tartják) hatalmas erődvárosát látogattuk meg, amikor az egyik csoport idegenveztője épp azt magyarázta, hogy fogalma sincs a szakembereknek, honnan ered a Kuelap név és mit jelenthet, a lényeg, hogy itt érvényesül legerőteljesebben a chachák jellemző építészete, miszerint kő alapokra építkeztek. Ekkor Győzővel egyszerre a fejünkhoz kaptuk és elnevettük magunkat. Kénytelenek voltunk azon nyomban megosztani az idegenveztővel és csoportjával rácsodálkozásunkat, miszerint ez bizony magyarul pontosan azt jelenti, amit magyaráz: kő-alap! Távol álljon tőlünk, hogy ezzel a pusztán ezzel a nyelvészeti zsonglőrködéssel rokonítani akarjunk, minden esetre Móricz Jánosra emlékezve ismét e helyütt, és a nem létező „véletlenek” sorát gyarapítva, egy misztikus dél-amerikai ősi nyelv szerinti elnevezést magyarul mi mégis tökéletesen megérthetünk!

     És ne feledjük, már említettem, hogy Móricz állítására, miszerint Urco Úrkövet jelent (és erre a quitoi-i Nemzeti Könyvtárban a spanyol szakirodalom között bizonyítékot találtunk – a Móricz által megjelölt hegyet valóban a helyi Kara nép nyelvéből a spanyolok Jefe Cerro-nak nevezték, ami Úrkő magyarul) a KŐ szó igencsak sokszor megjelenik dél-amerikai elnevezésekben, és mindig ott, ahol kő hátán kőből építkeztek, még Cusco, az „inka” főváros nevében is.

     A chacha vidék legdélibb pontján, Revash (chacha temekezési hely) és Leymebamba környékén a Chururco barlang mélyebb feltárásakor a régészek földalatti városfalra és építületmaradványokra bukkantak. A leymebambai múzeumban több fotó szerepel erről a feltárásról, és itt szerencsére meg se próbálták beerőszakolni bármelyik kultúrába, inkább szerényen nem foglaltak állást arról, kik építhették. Minden esetre újabb „véletlennek” tartottuk, hogy megint itt egy nép és kultúra, akik ismét egy gyanús „kő” – Chururco - nevű barlangban kővárost építettek. Természetesen mindebből nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonnunk, de lassan matematikailag az lesz lehetetlen, hogy mindezen elnevezéseknek semmi köze sincs a magyar kő szóhoz.

     Sajnos, most a Hírlevél szerkesztésekor derült ki, hogy a leymebambai múzeumban készített fotóink érthetetlen módon még átmásolás előtt törlődtek a memóriakártyáról. Ez szerencsére se azelőtt se azóta nem fordult elő, de azért ez egy kis veszteség mindannyiunknak. Megpróbáltam más forrásból pótolni, és talán valamennyire mégis be tudom mutatni Önöknek a földalatti város egy-egy  kis részét. De, egy jó intuicíó hatására elkértem a múzeum igazgatójának email címét, és megpróbálom tőle a jobb képeket elkérni, így talán a közeljövőben majd bemutathatom utólag azokat is. Addig is, akik értenek spanyolul, azok részére idemásolom a barlangász-régészek cikkét, csemegének http://www.espeleokandil.org/expediciones/peru/chururco/chururco.htm. Ha van vállalkozó kedvű olvaső és lefordítja (én erre most abszolút nem tudok sajnos vállalkozni), és elküldi nekem, feltesszük a honlapra.

     A régészek beszámolója szerint a feltárt hatalmas csarnokot (kb 2ox2o-as, nagyjából ekkora belmagassággal) a kőfalak több kisebb egységre osztják. Ezeknek a független termeknek a magassága kb. 2 m lehetett. A különböző szektorok különböző szinteken vannak, melyeket teraszoknak nevezték el, tehát egy egymással összekapcsolódó várost kell elképzelnünk. Némelyik szektor hossza eléri a több, mint 200 mt, szélességük és magasságuk igen változó. Sok kerámiát, emberi és állati csontokat, csontból készült tárgyakat, eszközöket találtak.

     Bárki, aki fizikai erőfeszítéssel érkezik el a chachák meredek sziklafalba épített lakó-vagy őrhelyeire illetve a szarkofágokhoz, átéli, hogy miért nevezhették őket Felhőharcosoknak (más verzió szerint Felhőből jött embernek). A spanyol kolonizáció legismertebb és legmegbízhatóbb krónikása, Cieza de Leon szerint e nép fehérbőrű, asszonyaik gyönyörűek és jól öltözöttek. A férfiak kemény harcosok lehettek, ezt egyrészt az erődszerű városaikból és abból vélhetjük, hogy az inkák nem tudták meghódítani őket, a chachák eltökélten védték függetlenségüket. A spanyol gyarmatosítókkal azonban sajnálatos módón egyezséget kötöttek az inkák ellen, és ahogy sejthetjük, nekik is ez okozta vesztüket: a spanyolok, akárcsak az inkákat, chacha szövetségéseiket is leigázták az inkák után.  (Fontos megjegyeznem e helyütt, hogy az inka vereség épp abból fakadt, hogy a leigázott vagy még független, ellenálló népek, mint pl. a chachák, a spanyolok bejövetelében látták a lehetőséget arra, hogy megszabaduljanak végre az inka uralomtól illetve fenyegetettségtől, így a spanyolokkal összefogva ellenük fordultak. Az inka hadsereg erejét pedig éppen e népek zsoldosai jelentették volna a spanyolokkal szemben).

     Amikor megtudtuk, hogy a chachák legszentebb helye egy lagúna (mai nevén Laguna de los Condores – Kondorok Tava), ahol megannyi rituális kegytárgy maradványát és rengeteg múmiát találtak (melyeket a leymebambai múzeum őriz, többek között többszáz múmiát), az ecuadori Laguna de las Culebrillas (Kígyótó) jutott eszünkbe, ami a Kara-leszármazott cañari nép szent tava, ahonnan eredeztetik magukat. Mindkét lagúna partján kőoltárok, rituális eszközök, kisebb építmények vannak, a chachák még a nemesség múmiáit is idehelyezték.

     És végül a kegyelemdöfés azoknak, akik eddig ellenálltak annak a kísértő gondolatnak, hogy jó lenne még alaposabban kutatni, szó szerint e kultúra mélyére ásni és megtudni, honnan jött és hová lett e furcsa, egész Dél-Amerikában semmilyen más kultúrához nem hasonlítható fehérbőrű harcos nép: mai önelnevezésük szerint ők: sachapuyos-ok. Szaka-fiak, egész konkrétan (puyo- aymara nyelven fiat jelent).

Következik: A Szent Völgy: Sacsahuayman, Ollantaytambo, Moray és persze Machu Picchu.